5. A sors

5. fejezet

A sors

Reggel  kipihenten ébredtem. Kinyitottam a szemem, és ott termett Brad.

- Jó reggelt álomszuszék! - köszöntött.

- Szia.. Hát te mikor alszol? - ásítottam, majd rá néztem az órára.

- Jézusom! Már 10 van! Rég otthon kéne lennem! - pattantam ki az ágyból.

- Hová sietsz? - kérdezte Brad. - Maradj még!

- Nem tehetem... anya már tuti hogy aggódik értem! - magyaráztam. Majd megpróbáltam rendet tenni. Igen, egy kicsit szétszórt vagyok. Ha anyuékkal megyünk családi vakációra, akkor ahová megyünk, abból nem egy szép hotel, hanem egy kupis kamra válik... Utálom ezt a szokásom, de hát, mit csináljak! Várjunk csak! Boszi vagyok! Akkor rendet tudok varázsolni!

- Brad! Kipróbálhatok valamilyen varázslatot itt? - kérdeztem.

- Persze, de ugye már... - kezdte volna, de én már kimondtam a varázsigét.

- Wow! - ámuldozott Brad. Igen sikerült! Minden olyan lett, amilyen volt, mielőtt még meg nem érkeztem.

- Nagyon ügyes! - állt meg az ajtó előtt Herold.

- Köszönöm! - kedves Heroldtól hogy megdicsért. Mondjuk, én még soha nem varázsoltam... ezt azért nem mondtam el nekik, mert ha nem sikerült volna, akkor elküldtek volna innen... Na mindegy, a lényeg hogy sikerült! Büszke vagyok magamra!

- Várjunk csak! Képzelődöm, vagy a szekrény tényleg mozog... - nézett oda Brad. Odakaptam a fejem, és láttam, ahogyan a szekrény egyre közeledik (??)!

- FUTÁS! - kiáltottam.

- Amy, varázsold vissza! - javasolta Herold.

- Itt meg mi folyik? - jött fel a szobámhoz Lana is. Meg persze Lucy is és Dave is.

Nem tudtam mit csináljak! Nagyon megijedtem, most elszúrtam mindent, és most nem tudom vissza csinálni. Vettem egy hatalmas levegőt, és ezt kiáltottam a szekrényre:  - Állj! Legyél újra egy átlagos szekrény! MOST!

A szekrény megállt. Hú. Jaj ne! Most biztosan nagyon dühösek lesznek rám! Feléjük fordultam, és kérdőn rájuk néztem.

- Ügyes voltál! Mióta varázsolsz? Biztos már van tapasztalatod! - mosolygott Lucy.

- Igazából... most először varázsoltam... - motyogtam.

- Mármint a nagyid nélkül, vagy... - kérdezte Lana.

Nem szóltam semmit, de ezek szerint megértették.

- Akkor nekem most mennem kell... - mondtam zavartan.
- Ne menj el! Nem maradsz itt ebédre? - marasztalt Lana.
- Hát... nem is tudom... - gondolkodtam.
- Na jó, maradok! - mondtam végül is. Anya úgy se tud olyan fincsi kaját csinálni mint Lana!
Brad megfogta a kezem, és kihúzott a kertbe.
- Mutatok valamit - mondta, majd felemelt.
- Kapaszkodj! - javasolta. Jó erősen belé kapaszkodtam, majd lenéztem. Te jó isten! Ez le akar ugrani a szikláról!! De ijedségem hamar el is múlt, hiszen Brad vámpír, nem ejtene le.
- 1...2...2 és fél...3! - kiáltotta a vámpírom, majd zuhantunk lefelé és lefelé és lefelé... és pár pillanat múlva le is értünk a homokos tenger partra.
- Kicsit hideg van ahhoz, hogy fürödjünk, nem gondolod? - kérdeztem. Brad lerakott, mire egy kicsit megszédültem. Újra érzem a talajt!
- Amy, erre! - mutatta Brad.
- Be a vízbe? - csodálkoztam.
- Bízz bennem! - nézett a szemembe. Hát, jó. Az új Conversemmel beléptem a sós tengerbe ( anya ezért még megöl) és Brad mellett sétáltam. Már vagy 10 perce mentünk, de a víz, még mindig csak bokáig tartott.
-Tulajdonképpen, hová is vándorlunk? - kérdeztem egy idő múlva. Kíváncsiság, ijedség. Ezek az érzések kavarodtak bennem.
- Na jó, te nagyon teknős lassúságú vagy, úgyhogy... - megint felkapott, és pár pillanat múlva, megérkeztünk egy kis szigetre.
- Nem is vagyok teknős lassúságú!- bokszoltam le a vállát.
Körbenéztem a szigeten. Sűrű pálma és bambusz erdő. Jó kombináció. Vissza néztem a tengerpartra ami... ami vagy 1 mérföldre volt ettől a kis szigettől. - Idáig be akartál velem sétálni? - kérdeztem.
- Hát persze - mosolygott.
- De hát itt már nagyon mély a víz... - most azt akarta hogy megfulladjak vagy mi?
- Tudod, minden vámpír, mint a boszorkányok, ért valamihez. Én a négy elemet ( föld, víz, tűz és szél) tudom irányítani. - fejezte be mondandóját.
- Wow! - csak ennyit tudtam mondani.
- Hány óra? - néztem a karomra, de nem volt ott az órám.
- este 7 óra van - válaszolta. Elkerekedett szemmel néztem rá.
- Mi van? Most keltem fel!! Még nem is ebédeltünk!!
- Nyugi Amy! Itt egy kicsit máshogy működnek a dolgok, mint máshol... - mondta titokzatosan. Hát jó, én persze vakon bízok benne. Lassan sötétedett, és... felnéztem az égre. Fél hold. Hamarosan teli hold lesz belőle.
- Brad! Menj innen, mert átváltozok farkassá és megtámadlak! - figyelmeztettem.
- Nem támadnál meg! - nevetett.
- A nagyira is ráugrottam, csak ő kivédett! - mondtam teljesen komolyan.
- Elvileg te tudod szabályozni az adottságodat, nem? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát de csak... Aúúúúúúúú!!! - ezt az ,,aúúúúúú"-t már farkasként vonyítottam. Brad tátott szájjal nézett rám, majd lassan közelebb lépkedett.
- Megsimogathatlak te tündi- bündi kis kutyus? - vicceskedett. Én válaszol megmutattam a fogaimat, mire ő is a sajátjait. Azt hiszem fog versenyben én nyertem! Háhá!!
- Nem akarsz vissza változni? Olyan büdös a bundát - fintorgott.
- Aúúú a aúú aú  aúúú - upsz... nem tudok beszélni... csak azt akartam mondani hogy ,, JÁTÉK!!!" XD. Brad ezek szerint ért farkasul, így hát elkiáltotta magát.
- Na gyere! Mutasd meg mit tudsz!
Nagyot ugrottam és ledöntöttem a földre. Vagyis csak akartam. Mert ugye a vámpírok szuper gyorsak, így mielőtt még hozzá érhettem volna, ő gyorsan a hátam mögött termett.
- Aúúú úú aaúú - ,,Ez nem ér!!" siránkoztam. Brad meg csak nevetett, és akkor amikor nem vette észre ráugrottam. Én nyertem! A ,,küzdelem" végén megnyaltam az orrát (????). Oké, ez nem én voltam, csak a farkas tette, ami bennem él!
- Kössz... - törölte le a nyálam. Vissza változtam emberré. Vagyis boszivá. Vagy ami vagyok. Vagy voltam. Na mindegy, szóval nem farkassá!
- Na most már megmutatom neked, mielőtt még kifutnánk az időből - fogta meg a kezem. Elmentünk a sziget végére, ahol egy nagy szikla állt. A szikla alján egy lyuk tátongott.
- Oda fogunk bemenni - mutatott a lyukra. Brad erejével megidomította a tenger vízet, ami hátrébb sodródott, így szárazon be tudtunk oda bújni. A szikla belseje, telis tele volt rubinttal, zafírral, arannyal, ezüsttel... és a közepén... a közepén egy gyönyörű vér piros kristály díszelgett.
- Wow! - ámultam.
- Amikor nincs Hold az égen, csak a csillagok, akkor a Sark Csillag fénye eléri a SunMoon Diamond-ot, és az gyönyörűen világítja be az egész sziklát. Ennek a kis barlangnak az a különlegessége, hogy csak vámpírok jöhetnek be.
Ennél a mondatnál ijedten ránéztem.
- Nyugi, te is vámpír vagy!
- De boszorkány, és vérfarkas is! - üvöltöttem.
- De hát nem történt semmi!
Ebben a pillanatban a Sark Csillag fénye megvilágította a SunMoon Diamond-ot. A szikla belsejében szinte táncoltak a szivárvány színű színek.
- Hát ez gyönyö... akartam volna mondani, de lerogytam a földre. Iszonyúan fájt a lábam, mintha csak eltört volna. A karom ugyan ez. A torkomat fojtogatták, elhomályosodott a szemem, és ki is száradtam.
- Amy!! Amy!! - kiáltott Brad.
- Ebbe a Szent helyre más élőlény be nem léphet, csak a vámpír. Aki nem vámpír, az megfizet azért, hogy be merészelte tenni a lábát ide. - mondta a szikla (????). Brad elmagyarázta gyorsan hogy ki beszél ( a szikla istennő vagy ki a franc), majd kiakart vinni innen, de bezárult  a lyuk. Brad letett a földre, és próbálta eltolni a sziklákat, hogy kiszabadulhassunk.
- Aki nem vámpír és belép ide, annak a büntetése... - mondta tovább a szikla istennő. Ott kínlódtam a földön, Brad oda jött hozzám, de nem tudott mit csinálni, csak simogatott, és nyugtatgatott.
- Büntetése... a halál - fejezte be a szikla istennő.