6. fejezet
Sun Goes Down
- Amy! Amy! Ébredj!! - rángatott Brad. Én csak fekdütem a hideg kövön, miközben a szikla istennő elmormolta a varázsigét. Ami a büntetésem. Vagyis a halál.
Ekkor Brad felállt és odalépett a szikla istennőhöz.
- Kérlek! Hagyd békén! - könyörgött.
A szikla istennő kilépett a sziklából (?????). Egy pillanatra visszatért a látásom, és megnézhettem hogy ki akar megölni. Egy gyönyörű fiatal lány állt ott, olyan görög istenes ruhában. Brad meg csak száj tátva nézett rá. Elfogott a féltékenység.
- Bármit megteszel érte? - mutatott rám Leila ( kiderült hogy ez a neve).
Brad bólintott.
- Akkor... gyere velem a halottak országába, és ott fogunk élni. Együtt. De ha nem jössz, akkor ő meghal - vigyorgott gyúnyosan.
Brad hosszasan gondolkozott, majd rám nézett. Elvesztettem látásomat, és sírva fakadtam. A fájdalom mindjárt felemészt. A tüdőm szinte összeroppant.
- Válaszolj! - sürgette Leila. - Vagy megölöm a kis barátnőd!
Majd felvett a kezébe egy kristálygömböt.
- Adok neked pár percet, hogy eldöntsd. Addig megnézem, ki ez a kis tünemény - nevetett, majd belenézett a kristálygömbjébe.
- Áááá! Boszorkány.. vagy is... vérfarkas... és.. vámpír - Leila arcáról lefagyott a mosoly.
- Mi vagy te? - nézett le rám.
- Bo..szo..bo..bo - nyögtem.
- Boszorkány - válaszolt helyettem Brad.
- De hogy lehetsz egyszerre vérfarkas, és vámpír is?? -kérdzte hitetlenül Leila.
- Ez a képessége - mondta Brad.
- Te vagy a nagy Lusha utódja? - lépett hátrébb. Én csak bólintottam egyet. Leila a szája elé kapta a kezét.
- Bocsáss meg nekem! - hajolt oda hozzám, majd végre valahára levette rólam a büntetésem, és ismét rendesen láttam, és tudtam lélegezni. Leila megsimogatta a hajam.
- Mivel tudnálak kárpótolni? - kérdezte kedvesen. Megráztam a fejem. Nem kell kárpótolnia. A lényeg, hogy Brad itt van!
- Ha ezt Lusha megtudja... akkor kivégez engem! - mondta magának Leila.
- Én nem mondom meg neki - ajánlottam fel.
- Ilyen tiszta szívű boszorkányt, még soha sem láttam. Szerencséd van ifjú vámpír. - nézett Bradra.
- Hát, Brad már nem túl fiatal - nevettem. Brad segített felállni, majd elközöntünk Leilától.
Fájós lábbal bicegtem Brad mellett.
- Köszi a meglepit - nevettem.
- Szivesen - mosolygott. A Nap felkelt. Megnyugodtam. Kalandos lett az életem. Brad kérdőn fürkészett, mert egy kicsit elbambultam :P . Megráztam a fejem, jelezve hogy semmi bajom. Brad átkarolt, és így indultunk haza. A tengeren át.
Másnap reggel arra ébredtem hogy iskola van. Jaj de örülök neki. Azt hiszem ma írunk töriből tézét. Hát, remélem a tanár elfogadja, hogy azért nem tudtam tanulni, mert a vámpír pasim elvitt egy kis szigetre, nem hajón, hanem gyalog, és mutatott egy barlangot, de mivel nem vagyok teljesen vámpír, nem szabadott volna bemennem, ezért majdnem meghaltam. És ezért nem volt időm tanulni. Hihető? Hát.. max. beküldenek a dili házba. :) Úgyhogy a lehető leggyorsabban felöltöztem és naggyából normálisan megszépítettem magam egy kis sminkkel, és leültem tanulni. Ja igen, már egy pár napja Bradéknél lakok, de anyuék úgy látszik beletörődtek. Hát, lassan 18 leszek, vagyis nagy korú, tehát nincs szükségem anyuékra. Na jó, ez kicsit rosszul hangzott, mert imádom őket... de.. már nagy vagyok. Na, abba hagytam a gondolkozást, és megpróbáltam tanulni. Fél óra alatt egy évszámot tudtam. Hurrá! Brad lépett be a szobámba. Kit érdekel a tanulás? Eldobtam a könyvem, és hosszasan megcsókoltam. Igen, így köszöntjük egymást.
- Elviszlek a suliba jó? - kérdezte. Rá néztem az órára.
- 8 óra lesz 10 perc múlva???? - kerekedett el a szemem. Felvettem a táskámat, és Brad karjaiba ugrottam.
- Mehetünk - bólintottam. És pár pillanat múlva már ott is termettem az iskola aulájába. Szerencsére senki sem figyelt rám. Felszaladtam az első emeletre, és beléptem a 132 terembe. Kapkodva előkészítettem a matek felszerelésemet.
- Csak egy toll legyen az asztalon - köszöntött minket a töri tanár, Mrs. Őslelet. Na jó, persze csak mi hívjuk így. De hát olyan öreg, tiszta ránc, és szerintem egy kicsit süket is. Az osztály szerint azért választotta a töri tanár kart, mert minden eseményt átélt, kezdve az őskortól. :)
- Kedves Amy! Miért van a matematika könyved előpakolva? - nézett rám szemüvege mögül. Upsz. Kicsit szét szórt vagyok. Gyorsan bedobtam a táskámba a matekot. Skyler kiosztotta a dogákat. Nagyot sóhajtottam. Egész órán szenvedtem, de szenvedésemtől nem pattant ki a fejemből a jó válasz. Majd hirtelen gondoltam egyet. Boszi vagyok, vagy nem? Egyszerűen, le állítom az időt, előveszem a könyvem, és leírom a válaszokat. Én egy zseni vagyok. Elmormoltam az idő megállító varázsigét, mire mindenki ledermedt. Előszedtem a könyvem, és szépen kimásoltam a helyes válaszokat. Mikor mindennel végeztem, vissza vontam a varázslatot. Mosolyogva kivittem a tanári asztalhoz a tézét. Na remélem 5-öst kapok rá! :)
Brad várt engem a bejárati ajtó előtt. A Nap furcsa módon már ment le az égen. Pedig csak november van! Na mindegy.
- Tudod... mondanom kell valamit.. - mondta titokzatosan. Én a legrosszabbra számítottam. Hogy szakít velem. Kétségbeesetten néztem rá.
- A Nap megállt - mondta ki végül.
Hú, de megkönnyebültem. Várjunk csak? Mit mondott??
- Mi csoda? - néztem rá elképedve...
Ekkor Brad felállt és odalépett a szikla istennőhöz.
- Kérlek! Hagyd békén! - könyörgött.
A szikla istennő kilépett a sziklából (?????). Egy pillanatra visszatért a látásom, és megnézhettem hogy ki akar megölni. Egy gyönyörű fiatal lány állt ott, olyan görög istenes ruhában. Brad meg csak száj tátva nézett rá. Elfogott a féltékenység.
- Bármit megteszel érte? - mutatott rám Leila ( kiderült hogy ez a neve).
Brad bólintott.
- Akkor... gyere velem a halottak országába, és ott fogunk élni. Együtt. De ha nem jössz, akkor ő meghal - vigyorgott gyúnyosan.
Brad hosszasan gondolkozott, majd rám nézett. Elvesztettem látásomat, és sírva fakadtam. A fájdalom mindjárt felemészt. A tüdőm szinte összeroppant.
- Válaszolj! - sürgette Leila. - Vagy megölöm a kis barátnőd!
Majd felvett a kezébe egy kristálygömböt.
- Adok neked pár percet, hogy eldöntsd. Addig megnézem, ki ez a kis tünemény - nevetett, majd belenézett a kristálygömbjébe.
- Áááá! Boszorkány.. vagy is... vérfarkas... és.. vámpír - Leila arcáról lefagyott a mosoly.
- Mi vagy te? - nézett le rám.
- Bo..szo..bo..bo - nyögtem.
- Boszorkány - válaszolt helyettem Brad.
- De hogy lehetsz egyszerre vérfarkas, és vámpír is?? -kérdzte hitetlenül Leila.
- Ez a képessége - mondta Brad.
- Te vagy a nagy Lusha utódja? - lépett hátrébb. Én csak bólintottam egyet. Leila a szája elé kapta a kezét.
- Bocsáss meg nekem! - hajolt oda hozzám, majd végre valahára levette rólam a büntetésem, és ismét rendesen láttam, és tudtam lélegezni. Leila megsimogatta a hajam.
- Mivel tudnálak kárpótolni? - kérdezte kedvesen. Megráztam a fejem. Nem kell kárpótolnia. A lényeg, hogy Brad itt van!
- Ha ezt Lusha megtudja... akkor kivégez engem! - mondta magának Leila.
- Én nem mondom meg neki - ajánlottam fel.
- Ilyen tiszta szívű boszorkányt, még soha sem láttam. Szerencséd van ifjú vámpír. - nézett Bradra.
- Hát, Brad már nem túl fiatal - nevettem. Brad segített felállni, majd elközöntünk Leilától.
Fájós lábbal bicegtem Brad mellett.
- Köszi a meglepit - nevettem.
- Szivesen - mosolygott. A Nap felkelt. Megnyugodtam. Kalandos lett az életem. Brad kérdőn fürkészett, mert egy kicsit elbambultam :P . Megráztam a fejem, jelezve hogy semmi bajom. Brad átkarolt, és így indultunk haza. A tengeren át.
Másnap reggel arra ébredtem hogy iskola van. Jaj de örülök neki. Azt hiszem ma írunk töriből tézét. Hát, remélem a tanár elfogadja, hogy azért nem tudtam tanulni, mert a vámpír pasim elvitt egy kis szigetre, nem hajón, hanem gyalog, és mutatott egy barlangot, de mivel nem vagyok teljesen vámpír, nem szabadott volna bemennem, ezért majdnem meghaltam. És ezért nem volt időm tanulni. Hihető? Hát.. max. beküldenek a dili házba. :) Úgyhogy a lehető leggyorsabban felöltöztem és naggyából normálisan megszépítettem magam egy kis sminkkel, és leültem tanulni. Ja igen, már egy pár napja Bradéknél lakok, de anyuék úgy látszik beletörődtek. Hát, lassan 18 leszek, vagyis nagy korú, tehát nincs szükségem anyuékra. Na jó, ez kicsit rosszul hangzott, mert imádom őket... de.. már nagy vagyok. Na, abba hagytam a gondolkozást, és megpróbáltam tanulni. Fél óra alatt egy évszámot tudtam. Hurrá! Brad lépett be a szobámba. Kit érdekel a tanulás? Eldobtam a könyvem, és hosszasan megcsókoltam. Igen, így köszöntjük egymást.
- Elviszlek a suliba jó? - kérdezte. Rá néztem az órára.
- 8 óra lesz 10 perc múlva???? - kerekedett el a szemem. Felvettem a táskámat, és Brad karjaiba ugrottam.
- Mehetünk - bólintottam. És pár pillanat múlva már ott is termettem az iskola aulájába. Szerencsére senki sem figyelt rám. Felszaladtam az első emeletre, és beléptem a 132 terembe. Kapkodva előkészítettem a matek felszerelésemet.
- Csak egy toll legyen az asztalon - köszöntött minket a töri tanár, Mrs. Őslelet. Na jó, persze csak mi hívjuk így. De hát olyan öreg, tiszta ránc, és szerintem egy kicsit süket is. Az osztály szerint azért választotta a töri tanár kart, mert minden eseményt átélt, kezdve az őskortól. :)
- Kedves Amy! Miért van a matematika könyved előpakolva? - nézett rám szemüvege mögül. Upsz. Kicsit szét szórt vagyok. Gyorsan bedobtam a táskámba a matekot. Skyler kiosztotta a dogákat. Nagyot sóhajtottam. Egész órán szenvedtem, de szenvedésemtől nem pattant ki a fejemből a jó válasz. Majd hirtelen gondoltam egyet. Boszi vagyok, vagy nem? Egyszerűen, le állítom az időt, előveszem a könyvem, és leírom a válaszokat. Én egy zseni vagyok. Elmormoltam az idő megállító varázsigét, mire mindenki ledermedt. Előszedtem a könyvem, és szépen kimásoltam a helyes válaszokat. Mikor mindennel végeztem, vissza vontam a varázslatot. Mosolyogva kivittem a tanári asztalhoz a tézét. Na remélem 5-öst kapok rá! :)
Brad várt engem a bejárati ajtó előtt. A Nap furcsa módon már ment le az égen. Pedig csak november van! Na mindegy.
- Tudod... mondanom kell valamit.. - mondta titokzatosan. Én a legrosszabbra számítottam. Hogy szakít velem. Kétségbeesetten néztem rá.
- A Nap megállt - mondta ki végül.
Hú, de megkönnyebültem. Várjunk csak? Mit mondott??
- Mi csoda? - néztem rá elképedve...
