1. A látomás

1. fejezet

A látomás

Reggel fél 3-kor keltem. Hát igen, nem nagyon tudok aludni mostanában. Azért nem tudok aludni, mert rémeket látok, és hiába alszok vissza, újra megjelennek. Anya ajánlotta a naplót, hogy lekössem magam, és ne a szörnyekre gondoljak. Sikátor, fekete árnyak suhannak, vörös szemek néznek és vér piros tűz lobban. És mindig ez. Apa azt hiszi hogy megbolondultam, de a nagyi szerint, ez egy látomás. A nagyi eléggé titokzatos, de mindig igaza van. De most, nem akarom hogy igaza legyen! De érzem, hogy... hogy... félek! Nagyon félek! Van egy zeném, ami mindig megnyugtat; One Direction - Little things. Veszek egy mély levegőt, majd újra és újra meghallgatom. És egyszer csak 6 óra lesz, és elvégzem az általános iskola előtti teendőket. Ma különösen furcsán éreztem magam. Anyával ( Zoe), apával ( Lewis) és a nagyival ( Kate) élek. Anyukám és apukám is ügyvéd, a nagymamám, pedig... hú... Van vagy 70 éves, de vagy 1000 munkát végez. Valamikor takarít, valamikor családoknak főz, valamikor szőnyeget varr (??), mindig lefoglalja magát. Ja, és a nagyinak, a szobájába, tilos belépnem! És anyának, és apának is! Annyira kíváncsi vagyok rá, mit rejthet a szoba, de nem tudok bemenni, hiába próbálkoztam. Meg aztán, a nagyi valahogy mindig megérzi, ha a szobája közelében tartózkodok. Furcsa... Ettem egy eper lekváros gofrit, felkaptam az iskola táskát, elköszöntem a szüleimtől ( Kate a szobájában volt) és indultam a suliba. Ősz van, év eleje. Tizenkettedikes vagyok, tehát idén végzem ki a gimit. Ez az első napom, és izgatottan várom, hogy mi lesz. A házunk előtt, általános óta, legjobb barátnőm, Lisa várt. - Szia! - köszöntem. - Helló! - köszönt vissza boldogan. Lisának mindig jó kedve van, fogalmam nincs, hogy hogyan csinálja. Pár percig némán mentünk egymás mellett, majd hirtelen egyszerre kezdtünk el beszélni nyári élményeinkről. 5 perc múlva megérkeztünk az iskolához. Felkászálódtunk a lépcsőkön ( 3 hónap pihi után, újra edzenem kell!) és beléptünk az aulába. Hát... rossz érzés fogadott. A hasam görcsölt, és hányingerem volt. Lisa észrevette a szenvedésem, és rögtön megértett. Bekísért a mosdóba, a szép új mosdóba, amit végre valahára az igazgató hajlandó volt kicserélni modernebbre, és én most összehánytam. Szép... Majd a fejemben megjelent egy kép... egy fiú képe... engem néz... és.. vámpír foga vannak! Gyorsan kinyitottam a szemem, megmostam a szám és a kezem.- Minden rendben? - kérdezte aggódva Lisa. - Persze! - hazudtam. Felgyalogoltunk a lépcsőn a termünkbe.  És a helyemen ült a fiú aki a gondolataimban volt. Rám nézett... de nem volt vámpír foga... Kiborultam. Odabotorkáltam hozzá - ez az én helyem - motyogtam. A fiú belenézett a szemembe. Furcsa, olyan... olyan vöröses színű volt a szeme, majd hirtelen barnára váltott. Megdörzsöltem a szemem, hogy ne képzelődjek. - A nevem Brad. - válaszolta, de nem mozdult el a helyemről. -Az enyém meg az, hogy tűnj el a helyemről! -ordítottam. Uppsz. Kicsit talán túl lőttem a célon. Végre egy helyes fiú ( mert iszonyú helyes volt) beszél velem, én meg leordítom a fejét. - Bocsi! - pirultam el. - Csak ha ideges leszek, akkor mindig... kitörök, mint a vulkán! - magyaráztam. Brad meg csak mosolygott. - Tudom-mondta hirtelenül. Ezt most nem értettem. - Honnan tudod, hogyha kiborulok, akkor elkezdek ordítani? - kérdeztem. Brad nem válaszolt, csak felkelt a helyemről, és átült a hátsó sorba. Hát, jó. A nap vészesen hamar eltelt, mintha csak fel lenne pörgetve az idő. Lisával elindultunk az ebédlőben. Elvettük a nem tudom mit ( valami trutyit) és leültünk egy asztalhoz. Csak piszkálgattuk azt a valamit. Ekkor Brad ült le mellém. Nem ijedtem meg, megéreztem. - Heló! - köszönt. - szia - köszöntem vissza. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy vigyázz magadra! - mondta titokzatosan, majd fel is állt az asztaltól. - Várj! Ezt meg hogy érted? - kiáltottam utána. Mindenki rám nézett. Ott álltam, elpirulva, Brad meg simán kisétált. Köszi Brad! Kínosan leültem, és ekkor mindenki elkezdett beszélgetni, mintha mi sem történt volna.  Lisa értetlenül nézett rám. - Fogalmam sincs mit akart - mondtam végül. Felálltunk az asztaltól. - Figyu! Menjünk egyenesen hozzánk, tartunk egy kis csajos bulit, oké? - kérdezte Lisa. Én mosolyogva bólintottam.

Lisáéknak hatalmas házuk van. Minden van benne, medence, jakuzzi, kondi terem, játék terem... szóval szeretek ide járni! :) Bekapcsoltuk a TV-t. Éppen valami horror film ment. Lisa szereti a horror filmeket, én inkább a vígjátékokért rajongok, de mindegy. Legyen amit Lisa akar. A film jó sokáig tartott. 7 óra lett. Éppen valami izgi résznél volt a film... vagy 30 kukoricát tömtem a számba. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom, és annyira megijedtem tőle, hogy eldobtam a kezemben lévő kukoricával teli tálat. Minden tiszta popcorn lett. - Szia anya! - köszöntem. Jaj! Elfelejtettem szólni anyuéknak hogy átmegyek Lisához. - Lisánál vagyok! - nyugtattam meg. - Oké rendben, apád érted megy - hallottam hogy anya sóhajt egy nagyot. - Mi csoda? Mért pont én? a te gyereked! - hallottam apa hangját. :) - Már megbocsáss, de a te gyermeked is Lewis! - rikácsolta a nagymama is. - Oké, akkor majd én megyek... - kezdte anyu, de félbe szakítottam. - Nem kell! Nem vagyok már kis gyerek! Haza találok! - mondtam. - Biztos? Sötét van már, veszélyes ilyenkor kint az utcán mászkálni... - szerintem anya rágta a körmét. - Nyugi! Alig 5 percre vagyok csak tőletek! - próbáltam nyugtatni anyut. Bejött. - Rendben, de siess! És ne állj szóba idegenekkel! ÉS csakis olyan utcákon menj, ahol sok az ember és... - Oké! Értem! - szakítottam félbe, majd letettem. - Na mennem kell! - köszöntem el Lisától. Kiléptem az ajtón. Megcsapott, az a bizonyos ősz szag. Hűvös, csapadékos idő. Jaj, de jó. Elindultam a szűk utcán, amikor a hátam mögött loholást hallottam. Megfordultam. Semmi. Biztos csak a szél volt. Nyugtattam magamat. Tovább mentem, és megint valami furcsa loholást hallottam. Ezúttal futásnak eredtem, de a misztikus loholás csak jött utánam. Ekkor hirtelen, nem tudom mért, befutottam egy egy kis utcába. A mi házunk a másik irányba volt, de már nem mertem vissza fordulni.  A loholás elmaradt, kicsit kipihentem magam. Körbenéztem. Hideg szellőt éreztem az arcomon, mintha csak megsimogatta volna valami. Vagy valaki. - Amy... Amy... - hallottam. Jaj ne! Szellemek! - Amy, Amy! - egyre hangosabban kiabálta a nevemet. - Ki az? - kiáltottam. - Én vagyok az... B... - akarta mondani a valami, de ekkor, egy hatalmas farkas ugrott elő egy kuka mellől. - ÁÁÁÁÁÁ! - kiáltottam, majd futásnak eredtem. Futottam, és csak futottam. De, megbotlottam. Hangosan csattantam bele egy sáros pocsolyába, amiben még egy boros üveg is volt. Véres karral, sárosan, vártam a halált...