6. Sun Goes Down

6. fejezet

Sun Goes Down

- Amy! Amy! Ébredj!! - rángatott Brad. Én csak fekdütem a hideg kövön, miközben a szikla istennő elmormolta a varázsigét. Ami a büntetésem. Vagyis a halál.
Ekkor Brad felállt és odalépett a szikla istennőhöz.
- Kérlek! Hagyd békén! - könyörgött.
A szikla istennő kilépett a sziklából (?????). Egy pillanatra visszatért a látásom, és megnézhettem hogy ki akar megölni. Egy gyönyörű fiatal lány állt ott, olyan görög istenes ruhában. Brad meg csak száj tátva nézett rá. Elfogott a féltékenység.
- Bármit megteszel érte? - mutatott rám Leila ( kiderült hogy ez a neve).
Brad bólintott.
- Akkor... gyere velem a halottak országába, és ott fogunk élni. Együtt. De ha nem jössz, akkor ő meghal - vigyorgott gyúnyosan.
Brad hosszasan gondolkozott, majd rám nézett. Elvesztettem látásomat, és sírva fakadtam. A fájdalom mindjárt felemészt. A tüdőm szinte összeroppant.
- Válaszolj! - sürgette Leila. - Vagy megölöm a kis barátnőd!
Majd felvett a kezébe egy kristálygömböt.
- Adok neked pár percet, hogy eldöntsd. Addig megnézem, ki ez a kis tünemény - nevetett, majd belenézett a kristálygömbjébe.
- Áááá! Boszorkány.. vagy is... vérfarkas... és.. vámpír - Leila arcáról lefagyott a mosoly.
- Mi vagy te? - nézett le rám.
- Bo..szo..bo..bo - nyögtem.
- Boszorkány - válaszolt helyettem Brad.
- De hogy lehetsz egyszerre vérfarkas, és vámpír is?? -kérdzte hitetlenül Leila.
- Ez a képessége - mondta Brad.
- Te vagy a nagy Lusha utódja? - lépett hátrébb. Én csak bólintottam egyet.  Leila a szája elé kapta a kezét.
- Bocsáss meg nekem! - hajolt oda hozzám, majd végre valahára levette rólam a büntetésem, és ismét rendesen láttam, és tudtam lélegezni. Leila megsimogatta a hajam.
- Mivel tudnálak kárpótolni? - kérdezte kedvesen. Megráztam a fejem. Nem kell kárpótolnia. A lényeg, hogy Brad itt van!
- Ha ezt Lusha megtudja... akkor kivégez engem! - mondta magának Leila.
- Én nem mondom meg neki - ajánlottam fel.
- Ilyen tiszta szívű boszorkányt, még soha sem láttam. Szerencséd van ifjú vámpír. - nézett Bradra.
- Hát, Brad már nem túl fiatal - nevettem. Brad segített felállni, majd elközöntünk Leilától.
Fájós lábbal bicegtem Brad mellett.
- Köszi a meglepit - nevettem.
- Szivesen - mosolygott. A Nap felkelt. Megnyugodtam. Kalandos lett az életem. Brad kérdőn fürkészett, mert egy kicsit elbambultam :P . Megráztam a fejem, jelezve hogy semmi bajom. Brad átkarolt, és így indultunk haza. A tengeren át.

Másnap reggel arra ébredtem hogy iskola van. Jaj de örülök neki. Azt hiszem ma írunk töriből tézét. Hát, remélem a tanár elfogadja, hogy azért nem tudtam tanulni, mert a vámpír pasim elvitt egy kis szigetre, nem hajón, hanem gyalog, és mutatott egy barlangot, de mivel nem vagyok teljesen vámpír, nem szabadott volna bemennem, ezért majdnem meghaltam. És ezért nem volt időm tanulni. Hihető? Hát.. max. beküldenek a dili házba. :) Úgyhogy a lehető leggyorsabban felöltöztem és naggyából normálisan megszépítettem magam egy kis sminkkel, és leültem tanulni. Ja igen, már egy pár napja Bradéknél lakok, de anyuék úgy látszik beletörődtek. Hát, lassan 18 leszek, vagyis nagy korú, tehát nincs szükségem anyuékra. Na jó, ez kicsit rosszul hangzott, mert imádom őket... de.. már nagy vagyok. Na, abba hagytam a gondolkozást, és megpróbáltam tanulni. Fél óra alatt egy évszámot tudtam. Hurrá! Brad lépett be a szobámba. Kit érdekel a tanulás? Eldobtam a könyvem, és hosszasan megcsókoltam. Igen, így köszöntjük egymást.
- Elviszlek a suliba jó? - kérdezte. Rá néztem az órára.
- 8 óra lesz 10 perc múlva???? - kerekedett el a szemem. Felvettem a táskámat, és Brad karjaiba ugrottam.
- Mehetünk - bólintottam. És pár pillanat múlva már ott is termettem az iskola aulájába. Szerencsére senki sem figyelt rám. Felszaladtam az első emeletre, és beléptem a 132 terembe. Kapkodva előkészítettem a matek felszerelésemet.
- Csak egy toll legyen az asztalon - köszöntött minket a töri tanár, Mrs. Őslelet. Na jó, persze csak mi hívjuk így. De hát olyan öreg, tiszta ránc, és szerintem egy kicsit süket is. Az osztály szerint azért választotta a töri tanár kart, mert minden eseményt átélt, kezdve az őskortól. :)
- Kedves Amy! Miért van a matematika könyved előpakolva? - nézett rám szemüvege mögül. Upsz. Kicsit szét szórt vagyok. Gyorsan bedobtam a táskámba a matekot. Skyler kiosztotta a dogákat. Nagyot sóhajtottam. Egész órán szenvedtem, de szenvedésemtől nem pattant ki a fejemből a jó válasz. Majd hirtelen gondoltam egyet. Boszi vagyok, vagy nem? Egyszerűen, le állítom az időt, előveszem a könyvem, és leírom a válaszokat. Én egy zseni vagyok. Elmormoltam az idő megállító varázsigét, mire mindenki ledermedt. Előszedtem a könyvem, és szépen kimásoltam a helyes válaszokat. Mikor mindennel végeztem, vissza vontam a varázslatot. Mosolyogva kivittem a tanári asztalhoz a tézét. Na remélem 5-öst kapok rá! :)

Brad várt engem a bejárati ajtó előtt. A Nap furcsa módon már ment le az égen. Pedig csak november van! Na mindegy.
- Tudod... mondanom kell valamit.. - mondta titokzatosan. Én a legrosszabbra számítottam. Hogy szakít velem. Kétségbeesetten néztem rá.
- A Nap megállt - mondta ki végül.
Hú, de megkönnyebültem. Várjunk csak? Mit mondott??
- Mi csoda? - néztem rá elképedve...

5. A sors

5. fejezet

A sors

Reggel  kipihenten ébredtem. Kinyitottam a szemem, és ott termett Brad.

- Jó reggelt álomszuszék! - köszöntött.

- Szia.. Hát te mikor alszol? - ásítottam, majd rá néztem az órára.

- Jézusom! Már 10 van! Rég otthon kéne lennem! - pattantam ki az ágyból.

- Hová sietsz? - kérdezte Brad. - Maradj még!

- Nem tehetem... anya már tuti hogy aggódik értem! - magyaráztam. Majd megpróbáltam rendet tenni. Igen, egy kicsit szétszórt vagyok. Ha anyuékkal megyünk családi vakációra, akkor ahová megyünk, abból nem egy szép hotel, hanem egy kupis kamra válik... Utálom ezt a szokásom, de hát, mit csináljak! Várjunk csak! Boszi vagyok! Akkor rendet tudok varázsolni!

- Brad! Kipróbálhatok valamilyen varázslatot itt? - kérdeztem.

- Persze, de ugye már... - kezdte volna, de én már kimondtam a varázsigét.

- Wow! - ámuldozott Brad. Igen sikerült! Minden olyan lett, amilyen volt, mielőtt még meg nem érkeztem.

- Nagyon ügyes! - állt meg az ajtó előtt Herold.

- Köszönöm! - kedves Heroldtól hogy megdicsért. Mondjuk, én még soha nem varázsoltam... ezt azért nem mondtam el nekik, mert ha nem sikerült volna, akkor elküldtek volna innen... Na mindegy, a lényeg hogy sikerült! Büszke vagyok magamra!

- Várjunk csak! Képzelődöm, vagy a szekrény tényleg mozog... - nézett oda Brad. Odakaptam a fejem, és láttam, ahogyan a szekrény egyre közeledik (??)!

- FUTÁS! - kiáltottam.

- Amy, varázsold vissza! - javasolta Herold.

- Itt meg mi folyik? - jött fel a szobámhoz Lana is. Meg persze Lucy is és Dave is.

Nem tudtam mit csináljak! Nagyon megijedtem, most elszúrtam mindent, és most nem tudom vissza csinálni. Vettem egy hatalmas levegőt, és ezt kiáltottam a szekrényre:  - Állj! Legyél újra egy átlagos szekrény! MOST!

A szekrény megállt. Hú. Jaj ne! Most biztosan nagyon dühösek lesznek rám! Feléjük fordultam, és kérdőn rájuk néztem.

- Ügyes voltál! Mióta varázsolsz? Biztos már van tapasztalatod! - mosolygott Lucy.

- Igazából... most először varázsoltam... - motyogtam.

- Mármint a nagyid nélkül, vagy... - kérdezte Lana.

Nem szóltam semmit, de ezek szerint megértették.

- Akkor nekem most mennem kell... - mondtam zavartan.
- Ne menj el! Nem maradsz itt ebédre? - marasztalt Lana.
- Hát... nem is tudom... - gondolkodtam.
- Na jó, maradok! - mondtam végül is. Anya úgy se tud olyan fincsi kaját csinálni mint Lana!
Brad megfogta a kezem, és kihúzott a kertbe.
- Mutatok valamit - mondta, majd felemelt.
- Kapaszkodj! - javasolta. Jó erősen belé kapaszkodtam, majd lenéztem. Te jó isten! Ez le akar ugrani a szikláról!! De ijedségem hamar el is múlt, hiszen Brad vámpír, nem ejtene le.
- 1...2...2 és fél...3! - kiáltotta a vámpírom, majd zuhantunk lefelé és lefelé és lefelé... és pár pillanat múlva le is értünk a homokos tenger partra.
- Kicsit hideg van ahhoz, hogy fürödjünk, nem gondolod? - kérdeztem. Brad lerakott, mire egy kicsit megszédültem. Újra érzem a talajt!
- Amy, erre! - mutatta Brad.
- Be a vízbe? - csodálkoztam.
- Bízz bennem! - nézett a szemembe. Hát, jó. Az új Conversemmel beléptem a sós tengerbe ( anya ezért még megöl) és Brad mellett sétáltam. Már vagy 10 perce mentünk, de a víz, még mindig csak bokáig tartott.
-Tulajdonképpen, hová is vándorlunk? - kérdeztem egy idő múlva. Kíváncsiság, ijedség. Ezek az érzések kavarodtak bennem.
- Na jó, te nagyon teknős lassúságú vagy, úgyhogy... - megint felkapott, és pár pillanat múlva, megérkeztünk egy kis szigetre.
- Nem is vagyok teknős lassúságú!- bokszoltam le a vállát.
Körbenéztem a szigeten. Sűrű pálma és bambusz erdő. Jó kombináció. Vissza néztem a tengerpartra ami... ami vagy 1 mérföldre volt ettől a kis szigettől. - Idáig be akartál velem sétálni? - kérdeztem.
- Hát persze - mosolygott.
- De hát itt már nagyon mély a víz... - most azt akarta hogy megfulladjak vagy mi?
- Tudod, minden vámpír, mint a boszorkányok, ért valamihez. Én a négy elemet ( föld, víz, tűz és szél) tudom irányítani. - fejezte be mondandóját.
- Wow! - csak ennyit tudtam mondani.
- Hány óra? - néztem a karomra, de nem volt ott az órám.
- este 7 óra van - válaszolta. Elkerekedett szemmel néztem rá.
- Mi van? Most keltem fel!! Még nem is ebédeltünk!!
- Nyugi Amy! Itt egy kicsit máshogy működnek a dolgok, mint máshol... - mondta titokzatosan. Hát jó, én persze vakon bízok benne. Lassan sötétedett, és... felnéztem az égre. Fél hold. Hamarosan teli hold lesz belőle.
- Brad! Menj innen, mert átváltozok farkassá és megtámadlak! - figyelmeztettem.
- Nem támadnál meg! - nevetett.
- A nagyira is ráugrottam, csak ő kivédett! - mondtam teljesen komolyan.
- Elvileg te tudod szabályozni az adottságodat, nem? - vonta fel a szemöldökét.
- Hát de csak... Aúúúúúúúú!!! - ezt az ,,aúúúúúú"-t már farkasként vonyítottam. Brad tátott szájjal nézett rám, majd lassan közelebb lépkedett.
- Megsimogathatlak te tündi- bündi kis kutyus? - vicceskedett. Én válaszol megmutattam a fogaimat, mire ő is a sajátjait. Azt hiszem fog versenyben én nyertem! Háhá!!
- Nem akarsz vissza változni? Olyan büdös a bundát - fintorgott.
- Aúúú a aúú aú  aúúú - upsz... nem tudok beszélni... csak azt akartam mondani hogy ,, JÁTÉK!!!" XD. Brad ezek szerint ért farkasul, így hát elkiáltotta magát.
- Na gyere! Mutasd meg mit tudsz!
Nagyot ugrottam és ledöntöttem a földre. Vagyis csak akartam. Mert ugye a vámpírok szuper gyorsak, így mielőtt még hozzá érhettem volna, ő gyorsan a hátam mögött termett.
- Aúúú úú aaúú - ,,Ez nem ér!!" siránkoztam. Brad meg csak nevetett, és akkor amikor nem vette észre ráugrottam. Én nyertem! A ,,küzdelem" végén megnyaltam az orrát (????). Oké, ez nem én voltam, csak a farkas tette, ami bennem él!
- Kössz... - törölte le a nyálam. Vissza változtam emberré. Vagyis boszivá. Vagy ami vagyok. Vagy voltam. Na mindegy, szóval nem farkassá!
- Na most már megmutatom neked, mielőtt még kifutnánk az időből - fogta meg a kezem. Elmentünk a sziget végére, ahol egy nagy szikla állt. A szikla alján egy lyuk tátongott.
- Oda fogunk bemenni - mutatott a lyukra. Brad erejével megidomította a tenger vízet, ami hátrébb sodródott, így szárazon be tudtunk oda bújni. A szikla belseje, telis tele volt rubinttal, zafírral, arannyal, ezüsttel... és a közepén... a közepén egy gyönyörű vér piros kristály díszelgett.
- Wow! - ámultam.
- Amikor nincs Hold az égen, csak a csillagok, akkor a Sark Csillag fénye eléri a SunMoon Diamond-ot, és az gyönyörűen világítja be az egész sziklát. Ennek a kis barlangnak az a különlegessége, hogy csak vámpírok jöhetnek be.
Ennél a mondatnál ijedten ránéztem.
- Nyugi, te is vámpír vagy!
- De boszorkány, és vérfarkas is! - üvöltöttem.
- De hát nem történt semmi!
Ebben a pillanatban a Sark Csillag fénye megvilágította a SunMoon Diamond-ot. A szikla belsejében szinte táncoltak a szivárvány színű színek.
- Hát ez gyönyö... akartam volna mondani, de lerogytam a földre. Iszonyúan fájt a lábam, mintha csak eltört volna. A karom ugyan ez. A torkomat fojtogatták, elhomályosodott a szemem, és ki is száradtam.
- Amy!! Amy!! - kiáltott Brad.
- Ebbe a Szent helyre más élőlény be nem léphet, csak a vámpír. Aki nem vámpír, az megfizet azért, hogy be merészelte tenni a lábát ide. - mondta a szikla (????). Brad elmagyarázta gyorsan hogy ki beszél ( a szikla istennő vagy ki a franc), majd kiakart vinni innen, de bezárult  a lyuk. Brad letett a földre, és próbálta eltolni a sziklákat, hogy kiszabadulhassunk.
- Aki nem vámpír és belép ide, annak a büntetése... - mondta tovább a szikla istennő. Ott kínlódtam a földön, Brad oda jött hozzám, de nem tudott mit csinálni, csak simogatott, és nyugtatgatott.
- Büntetése... a halál - fejezte be a szikla istennő.

4. Only you!

4. fejezet

Only You!

- Amy! Ne! - kiáltotta Brad, majd pont akkor emelt fel Lisáról, amikor megkarcoltam a karját. Brad lefogott, nagyon erősen, én meg próbáltam kiszabadulni. Lisa nagyokat, és sűrűn lélegzett. Csak ült a hideg földön, s rám nézett. Eszembe jutott, hogy én elvileg tudom szabályozni magam, így hát anyára gondoltam ismét, és így, újra  normális lettem. Lisához léptem, de ő felállt, és elfutott. Ezt most jól elszúrtam, gondoltam.
- Jaj ne! Mit tettem! Majdnem kiszívtam a barát nőm vérét! Szörnyeteg vagyok! - borultam Brad vállára. Nyugtató szavakat mormolt, és simogatta a hátam.
- Semmi baj, Amy! Megesik az ilyen! - nézett a szemembe.
- Nem érted? Majdnem megöltem Lisát... - és kitört belőlem a sírás. Nem bírtam abba hagyni, fájt a szívem. Ha egyáltalán van szívem, hiszen, én egy... én egy szörnyeteg... Sőt! Bennem 3 szörnyeteg is él! Nem akarom ezt az életet! Nagyinak csak van valami varázsitala, ami megszabadít ettől. Nem szeretnék ilyen lenni. Csak a normális, átlagos, Amy. Brad kedvesen velem maradt, ameddig ki nem sírtam magam.
- Menjünk haza, vagy mit csináljunk? - kérdezte. Semmi kedvem nem volt haza menni. Nem akarom hogy anya így lásson! Aztán majd elkezd kérdezősködni, amikre úgy sem válaszolhatok, Kate miatt. Szóval dobtam egy üzit neki, hogy Bradnél alszok. Erre ő felhívott. Sajnos muszáj volt felvennem, mert különben hívta volna a rendőrséget, az tuti!
- Drágám! Hogy képzeled, hogy Bradnél alszol? Nem is ismerjük még! És olyan fiatal vagy még ehhez! - siránkozott.
- Anya! Én csak egy kis vigaszt várok. És ezt Bradnél megtalálom. - válaszoltam. Megpróbáltam nem keservesen beszélni a telefonba, de anya kiszúrta.
- Mi van veled? Bántott valaki? Jól vagy? - kérdezte aggódva.
- Persze, nincs semmi bajom! - nevettem. Vagyis, próbáltam.
- Jól van! Ma úgy is péntek van. Aludj nála. De nincs pizsamád! És nincs fogkeféd, meg fog krémed... - sorolta anya a  ,,nagyon szükséges" holmikat. Na jó, a pizsi talán szükséges, de azért nem vagyok ennyire bunkó, hogy Bradék zuhanyzóját használjam... Majd a ruhámban alszom, nem tudok mit csinálni!
- Szia anya! - köszöntem el tőle.
- Rendben! Indulhatunk! - mondtam Bradnak, majd sétáltunk pár utcát.

- Szia Amy! - köszöntött Brad nővére, Lucy ( ejtsd: Lüszi).
- Szia! - erőltettem egy mosolyt a számra.
- Gyertek beljebb! Amy, te fent alszol az emeleten! Az ágyon van a törölköző, a köntös, és a pizsid is! A tus fürdőt, a fürdőben találod, ami a szobádban van! A WC is ugyan ott van! Ha éhes vagy, gyere le ide, Lana éjjel nappal a konyhában sütöget, nyugodtan kérhetsz tőle bármit! Tv is van a szobádban, laptop is... Szerintem el leszel! - magyarázta Lucy. Lana, Brad és Lucy nagynénje. Ezenkívül, még ott lakik, Brad nagybátyja Herold, apja Dave és Lucy barátja, Steve. A ház, egyébként hatalmas nagy, és gyönyörű! Tele IKEA-s cuccokkal :D  Felmentem az emeletre, és egy csodálatos ,, kis lakás" fogadott. Panoráma, erkély, hatalmas ablakok, amik a tengerre néznek, puha ágy, fehér bőr fotelek, plazma TV, a fürdő kék csempével, a kádba kényelmesen bele lehet feküdni... Mint egy 5 csillagos hotel.
- Na hogy tetszik? - kérdezte Brad. Rámosolyogtam, és oda léptem hozzá.
- Nagyon szuper! - majd egy csókot nyomtam a szájára.
- Tudod, ez az ágy két személyes... - kezdte Brad.
- Hőő!! Nem tartunk még ott!  - nevettem.
- Azt mondtam MÉG nem tartunk még ott, ugye? - mosolygott.
- Majd meglátjuk, na jó éjt! Már teljesen kipurcantam! - adtam egy ,,jó éjszakát csókot", majd beleültem a kádba. Ilyen el kéne otthonra is, majd kérek szülinapomra! Mikor kiszálltam, felvettem a selyem (!!!) pizsimet, és le is dőltem szunyálni. Még rápillantottam a tengerre, ami mellett egy erdő van. Mintha Lanát és Davet láttam volna 200/km/h sebességgel futni kint. Na jó, most már képzelődök is! Jó éjt Amy!! :)))

3. Vérpiros

3. fejezet


Vérpiros

Hajnalban nem bírtam tovább feküdni az ágyamon, ezért oda ültem az íróasztalomhoz, és néztem a Napot, és a Holdat. Mikor a kéken csillogó Hold eltünt, a narancssárga fényben pompázó nap jelent meg. Teljesen lenyűgözött, nem tudom mért. Eddig nem nagyon érdekelt a felkelő Nap. Furcsa. Az ég, már nem is naracssárga volt, hanem piros... Meglepődtem. Reggel 7 órát mutatott az ébresztő, ilyenkor már fent szokott lenni a nap. Na mindegy. Kapkodva felöltöztem,meg naggyábol elviselhetővé tettem magam ( a frizurát és a kicsi sminket sokáig tart megcsinálni) és végülis 7:30 kor kifutottam az ajtón, és rohantam az iskolába. Anyuéktól el sem köszöntem. Upsz! Na nem baj! Beestem a terembe. - Hol voltál? - kérdezte Lisa. - Öö.. rosszul van beállítva az ébresztőm, és ezért későn keltem - azt hiszem én vagyok a világ leghazudósabb embere. - Te? Későn keltél fel? Ezt is megéltem! - nevetett. Bizonyára furcsán nézhettem rá, ezért még jobban röhögni kezdett. - Amióta ismerlek, azóta mindig, pontban hajnali 3-kor kelsz. Most meg.. Te most hazudsz nekem? - leesett neki. :P  - Nem hazudtam! - mentegetőztem. - Mikor keltél? - kérdezte. Na, most mit mondjak?? - Ö... kb. 7:10-kor - füllentettem. - Aha! És még nem hazudsz! Persze... Akkor mért láttalak 6:45-kor az ablakban? - ordibált. Az egész osztály minket bámult, és már kezdtem kellemetlenül érezni magam. - Mit kerestél a házunk előtt olyan korán? - vágtam vissza. Na vajon erre mit mondd? - Már mondtam neked! - mondta halkabban. Én persze nem emlékeztem rá, pedig kéne, ezekszerint. - Nem emlékszem - mondtam akadozva. Csak azt ne, csak azt ne!! Kérlek nehogy megtörténjen amire gondolok!! - Nem emlékszel? Nem emlékszel? - fakadt sírva Lisa - hogy lehettél te a legjobb barátnőm? Hogy? Miden titkomat, gondomat megmondom neked, és te nem emlékszel? - azzal kiszaladt a teremből. - Most mért kapta fel ezen a vizet? - kérdezte Becky. - Nem tudom. Tényleg nem... - és eszembe jutott.  Jézusom! Tényleg nem érdemlem meg Lisát! Minden nap, 6:30-7:00-ig gyászolja a nagymamáját, aki tulajdonképpen... miattam halt meg. Jó, ez így nagyon rosszul hangzik, de... De véletlen volt! Persze ezt Lisának nem árultam el, mert azzal tuti hogy véget érne a barátságunk! Pedig nagyon szép kis LB-k voltunk... vagyis vagyunk... remélem. :P  Óvodás korunk óta ismerjük egymást. Mindent együtt csináltunk! Együtt ebédeltünk, együtt tanultunk, együtt nevettünk, együtt jártunk ( és még járunk) lovagolni... Egy szóval mindent, amit csak el lehet képzelni. Hamarosan becsöngettek, de Lisa még mindig sehol sem volt. A tanár bejött, és rögtön kiszúrta hogy Lisa nincs meg, mert pont a tanári asztal előtt ül. - Lisa? Beteg? - kérdezte. Erre nem tudtunk mit válaszolni. Most mondjuk azt hogy nem jött suliba? És ha meglátja a folyosón? Vagy azt hogy kint kószál valahol? Lehet hogy felfüggesztik! Mrs. Dover nagyot sóhajtott, aztán elkezdte felírni az évszámokat, mert törivel kezdtünk. - Melyik évszakban volt az őszirózsás forradalom? - kérdezte. Hát de könnyű! Pedig páran el is gondolkoztak rajta! - Tom! - szólította Mrs. Dover. - Ööö... - gondolkozott. - Nyáron! - súgták neki a többiek. - Ö... Nyáron? - kérdezte. Erre az egész osztály felröhögött, majd Jake is beordította. - Húúha!! Ha nyárn volt, akkor olyan meleg lehetett, hogy fürdőgatyóban harcoltak!! - nevetett. Mindenkiből dőlt a röhögés, de pechünkre, Mrs. Dover, nem a legjobb fej tanár. Szúrós szemmel pásztázott minket, majd akkorát ordított, hogy egészen Ausztráliáig elhallatszott. :D  - CSÖND!! ESZEMENT DIÁKOK! EGY ILYEN EGYSZERŰ KÉRDÉSRE SE TUDTOK VÁLASZOLNI!! KOMOLYAN, MINDENKIT MEGBUKTATOK! - szegény Mrs. Dover. Sajnáltam. Tiszta vörös lett a feje az ordibálástól, és egy kicsit be is rekedt. A  többieket nem nagyon hatotta meg amit mondott, de én egész órán inkábbb csöndben üldögéltem.

Lisa még mindig nem került elő. Már nagyon aggódtam, lerágtam az összes körmöm. Még a lábamon van tíz, azokat majd később lerágom... Amikor becsuktam a szekrényemet, ott termett Brad, amitől nagyon megijedtem . - Halálra ijesztesz! - nevettem. Ő nem nevetett. - Tudod Amy... Elkell mondanom neked pár dolgot... - kezdte. - Oké, mondhatod! - támaszkodtam a falnak. - Hát nem itt kéne - mutatott az ordibáló fiúkra ( a mi osztályunkból természetesen), és az őket üldöző tanári seregre. Felnevettem, mert hát ilyet se lát az ember mindig. Jack le is videózta! :D - REndben! Akkor ma ebéd után az erdőben... - mondta Brad. - Ma délután? Nekem az nem jó, programom van... - húztam el a szám. - Mi csoda? - kérdezte. Óóó!! - Ööö... elmegyünk vásárolni! - találtam ki. - Aha jó... akkor este az erdőben? - kérdezte. - Hát.. nem hiszem hogy anyu elengedne mert a múltkor is történt az a.... - most majdnem elszóltam magam. Brad nem kérdezte meg hogy mi történt jó múltkor. Mintha csak tudta volna. - Eléd megyek - ajánlotta. - Rednben, de nem biztos, megkérdezem anyut! - mondtam. - Oké, akkor hívj föl! - intett egyet. - Várj! Mi a teló számod? - kiáltottam utána. Aztán érkezett egy üzenetem, amiben a száma volt benne. Megvontam a vállam és indultam haza. A lépcsőn.. Lisa ücsörgött (!!) - Lisa! - ültem le mellé. Fel fogsz fázni! - állítottam fel. Ősz ellenére, nagyon hideg volt. Lisa csak sírt, és csak sírt. - Lisa! Annyira de annyira sajnálom! Mit tegyek, hogy megbocsáss nekem? Bármit megteszek! Sajnálom hogy hazudtam és sajnáom hogy nem emlékeztem arra a dologra... - öleltem át. - Megbocsátok Amy. Nem tudom mért ordibáltam vele, hiszen mért kéne emlékezned rá! Csak felkaptam magam valamin! - ölelt át ő is. Ezekszerint újra LB-k vagyunk. Hurrá!! :DD


- Szerbusz Amy! - köszöntött a nagyi, miközben beléptem a szobájába. - Ülj le, először megnézzük hogy mihez értesz! Ugyanis minden boszorkány ért valamihez, a varázsláson kívül. Én például gondolat olvasó vagok - mondta büszkén. Hű, ház ez tök jó. - Tudom, nekem is tetszik! - olvasott a fejemben. - Oké, és ezt hogy derítsük ki? - kérdeztem. - Van pár tippem! - lapozgatta a könyvét. - 1. tipp:  Jövőbe látó - na erre megdöbbentem. Ez tuti hogy nem, hiszen láttam volna, hogy Lisa sírva ül a lépcsőn. - Hát... okéé - mondtam végül. - Oké! Itt van az anyád képe. Nézz anyádra, és ha jövőbe látó vagy, akkor megjelenik egy kis ,,film" hogy mit fog csinálni. - magyarázta. Én csak néztem a képet, de nem jelent meg semien videó a fejemben. Megráztam a fejem. - Oké, nyugi, még van pár ötletem. Vagyis még kettő. 2. tipp: Állatokkal beszélő. - azt hiszem a nagyi minél több hülyeséget fog mondnai. - Tessék, itt van egy kis egérke. Öreg már, nem gyors, csak fogjad a kezedben, és nézz a szemébe. Ha megszólal, akkor érted az állatok nyelvét. - mondta, majd a tenyerembe rakott egy 10 cm-es egérkét. Belenéztem a szemébe, mélyen. Ő is az enyémbe. És... nem. Nem ehhez értek. Vissza adtam Katenek az egérkét. - Ettől féltem, hogy az utolsót kapod. 3. tipp: Alakváltoztató - ez izgin hangzik, nem tudom mért fél ettől Kate. - Csak vámpír és vérfarkassá tudsz átváltozni. Teli holdkor vérfarkas. Újdolkor vámpír. Ezt nem tudod szabályozni. Csakis egyetlen ember tudta szabályozni, a legnagyobb boszorkány Lousha ( ejtsd: Lusa)  . Próbáljuk ki - javasolta a nagyi. - Szóval... ezt csakis úgy lehet megnézni, hogy újholdat varázsolok pár percre, és megnézzük átváltozol-e vámpírrá. - ez eléggé megiesztett. Felkészültem a legrosszabra. -Novus Luna ad visendum venisset lamia - mormolta. Pillanatokon belül sötét lett. A fogam elkezdett fájni, majd két vámpír fog nőtt ki. Nayon megrémültem, de nem voltam önmagam. Rátámadtam a nagyira, aki kivédett szerencsére. Vissza varászolta az eredeti időt. De még mindig vámpír voltam. - Amy! Nyugi! Olyan vagy mint Lousha! Tudod szabályozni az erőd! Gondolj a normális fogaidra! - nyugtatott a nagyi. És csak gondoltam az igazi csont fogaimra... És vége lett. Hű nagyon király volt!! - Rendben, nézzük hogy nézel ki vérfarkasnak! A vámpír fog nagyon jól állt! - nevetett a nagyi. - Bocsi, hogy megtámadtalak! - nézte rá. - Seemi baj! Újszülött vámpír vagy! Az újszülött vámpírok nem nagyon bírják ki, ha emberi vér van a közelükben! Sőt! A boszorkány vér még csábítóbb! De ne aggódj, majd gyakoroljuk még! Na most Teliholdat varázsolok oké? - kérdezte.Vettem egy nagy levegőt. - Luna plena, luna plena, werewolf magicae - ez egyébként latinul van! A Hold megjelent az ablakban, és lekényszerültem négykézlábra,  és farkassá változtam. Nagyi elővett egy fényképezőt, és le fotózott. Ezen nevettem, de valami iszonyatos csikorgás jött ki belőlem! Egy farkas így nevet, hát jó tudni :)  Majd visszaváltoztam, mert anyára gondoltam, aki egy átlagos ember. - Szép volt! - tapsolt a nagyi. Majd megmutatta a képet. - Szép nagy példány vagy! - veregette meg a hátam. Ebben igaza van. Egy 2 méteres marmagasságú  arany- fehér színű  ( !!!!), 20 cm-es fogakkal vicsorgó monstrum bámult a kamerába kék szemével. - Nagyon ritka, hogy egy farkasnak arany-fehér színű bundája leygen. Te nagyon különleges vagy - büszkélkedett mama. - Ezt majd elfogom mesélni a Boszi Klubban a barátnőimnek! - nevetett. - És itt a bizonyiték! - mutattam a fényképezőre. Elköszöntem mamitól, aztán jól felöltöztem, és kimentem Bradhez. - Álljon meg a menet! Hová készülsz? - állított meg anya. - Elmegyek a plázába nem mondtam? - kérdeztem. Anya megrázta a fejét. Jézusom! Mostanában mindent elfelejtek! - Nem mész sehová egyedül! - állt anya az ajtó elé. - Nem is egyedül megyek. Brad elkísér - mutattam Bradra, aki már ott állt vagy 20 perce.- Ó. Akkor jó szórakozást, és ne legyetek sokáig! - kiáltott utánnunk. - Na mit akartál mutatni? - kérdeztem mikor beértünk az erdőbe. Szándékosan mondtam anyunak a plázát. Ha azt mondtam volna, hogy az erdőbe megyek, akkor tuti hogy nem negedett volna el! - Szóval... 2 dolgot szeretnék elmondani neked! - vakarta meg a fejét (?). - Az első, hogy...hogy.. - elmosolyodott. Szavak helyett azonban megcsókolt és én viszonoztam. igen, már rég óta ( nagyon rég óta  :DD ) beléestem.  - Ez az egyik, hogy szeretlek. A másik hogy... hogy vámpír vagyok - mondta végül. - Tényleg? - nevettem. - Én meg boszi & vámpír & vérfarkas egybe - mondtam. - Ne viccelj már! - lökött meg egy kicsit. - Nem viccelek - mondtam teljesen komolyan. - Akkor most mi vagy valójában? - kérdezte. - Vlslójában boszorkány vagyok. De nekem az a képességem, hogy teliholdkor vérfarkassá, újholdkor vámpírrá változok. - néztem a szemébe. Újhold lett. A fogam isonytaosan fájt, és... és megint vámpír lettem. - Wow! - ámuldozott Brad.  Majd megöleltem. - Mi csoda?? - kérdezte valaki a fák mögött. - Ki az? - kiáltot Brad. - Én vagyok az. Lisa- lépett elő az erdő sűrűjéből. Néztem rá. Megpróbáltam nem a vérre gondolni, ami benne pezseg. Lisa megrémült. Én meg újszülött voltam. Brad rám nézett, és megpróbált elém ugrani, de én gyorsabb voltam nála, és Lisára vetődtem. A vére kifojt a talajra....

2. Új élet

Bocsi a rövid részért, madj kárpótóllak titeket!
2. fejezet

Új élet

A farkas futott felém... és már itt volt mellettem... és, mintha csak egy pajzs lett volna rajtam, a farkas megtorpant, és nem tudott megtámadni. Így hát békén hagyott. Nagyon különös volt, de megnyugodtam. Már azt hittem, hogy vége az életemnek, de nem. Feltápászkodtam, és indulhattam haza. Legszívesebben itt maradtam volna a faskassal, mint hogy haza menjek. Mert hát anya nagyon ki lesz borulva. - KIS LÁNYOM! HOL VOLTÁL?? JÉZUSOM, HOGY NÉZEL KI? MI TÖRTÉNT? AZONNAL MENJ BE, MERT MEGFÁZOL! -  anya kiakadt. Mire leültem az asztalhoz, már megsüketültem. - Most mondd el, hol voltál?? - kérdezte anya mégegyszer. - Ööö... - ki kellett találnom valamit, mert hát nem mondhattam azt hogy megtámadott egy farkas, és egy szellem megvédett. Ez azért eléggé hülyeén hangzik. És szerintem anya azt hinné, hogy ittam. - Egy izgi film ment, ezért még ott maradtam Lisánál. - találtam ki. - És mért vagy akkor sáras és véres? - mutatott anya a karomra, és a kabátomra. - Mert... Mert csináltam szendvicset, és véletlenül elvágtam a kezem, csak elfelejtettem lemosni, ezért egy kicsit lefolyt... És sáros meg azért vagyok, mert amikor mentem haza elestem, és beleestem egy pocsolyába - higgye el, higgye el, hoggye el! - Rendben! Menj fel zuhanyozni, és pakolj be holnapra! Ugyanis iskola van - sóhajtott egyet anyu. Felmentem a lépcsőn. - Amy! - kiáltott utánam nagyi. - Igen? - kérdeztem. - Bennem megbízhatsz, nyugodtan mondd el mit láttál rendben? - simogatta meg a vállam. - Rendben, de nem fogsz hinni nekem - azzal bementem a fürdőbe.


Nagyon jól esett ez a kis zuhany. A szekrénybe találtam fertőtlenítőt, és egy kötszert, úgyhogy bekötöttem a karom. A nagymama ott állt a fürdő előtt (?). - Mehetünk? - kérdezte. Furcsán néztem rá, majd bólintottam. Elcsoszogtunk a nagyi szobájához (!!). - Ide? Bemegyünk? - kérdeztem. - Igen - bólintott Kate. Kinyitotta azt ajtót, és... és mintha valami régi módi kastély szobájába léptünk volna be. Sötét szoba, poros könyvek, egy nagy kandalló, amiben egy hatalmas szén fekete lábos volt. - Wow - csak ennyit tudtam ki mondani. - Kérlek, ülj le! - mutatott egy kanapéra ( azt hiszem az egy kanapé volt). - Na, mesélj! - Katenek felcsillant a szeme. Nagyot sóhajtottam, és elmeséltem az egész történetet. Legnagyobb meglepetésemre, nagymama, nem hitte hogy berugtam vagy ilyesmi, hanem megértően bólintott. - Itt az ideje, hogy elmondjak neked valamit! - azzal felállt, és egy nagy, piros könyvet adott nekem.  Boszorkányok, vámpírok, szörnyek olvastam. Kérdőn nagymamira néztem. - Nagyon régen, 2000 évvel ezelőtt, a vámpírok, a farkasok és a boszorkányok egymással háborúztak. Mindig a boszorkányok nyerték meg a csatákat, hiszen, minden támadást kivédtek. Ezért, afarkasok, és a vámpírok össze fogtak, és így legyőzték a boszorkányokat. Ám a farkasok, mint a rókák, nagyon ravaszok, és egy nap, megtámadták a vámpírokat. Erre persze a vér ivó teremtmények nem számítottak. A vámpírok megharagudtak a farkasokra. Így, vissza állt a rend, és újra hárman csatáztak. És, szintén a boszorkányok nyertek, ezek után. Én is azok közé tartozok, akik ott csatáztak. - mondta végül Kate. - Mi csoda? - kerekedett el a szemem. - Mi vagy te? - és már féltem a nagyitól. - Boszorkány - mondta. Őszintén megnyugodtam. Inkább legyen boszi, mint egy állat, vagy egy vérszívó teremtmény. - És akkor, anya is boszi? - kérdeztem. Nagyi megrázta a fejét. - Ha valaki boszorkány, annak, csakis az unokája lehet szintén boszorkány. - magyarázta. Én csak bámultam magam elé, és próbáltam felfogni a dolgokat. - Ezek szerint... - kezdtem. - Boszorkány vagy - fejezte be Kate. - De akkor hogy hogy nincs erőm? - hitetlenkedtem. - Mert még nem is gyakoroltad. Vagy igen? - kérdezte. - Hát.. nem - motyogtam.  - Holnap, délután, elkezdjük a gyakorlást - jelentette ki. - De erről senki sem tudhat! - a nagymama olvasott a gondolataimban, mert pont ezt akartam tőle kérdezni. - Még... - kezdtem de megint félbe szakított. - Még Zoe se! Kimentem a szobámból, és megpróbáltam aludni. D nem sikerült. Csak fordolódtam, meg minden. Nagymama...boszorkányok...farkas...vámpír...szellem....Brad

Szereplők

Szereplők:

Amy
16



Brad
17




Lisa
16



Tom
17



Becky
17

1. A látomás

1. fejezet

A látomás

Reggel fél 3-kor keltem. Hát igen, nem nagyon tudok aludni mostanában. Azért nem tudok aludni, mert rémeket látok, és hiába alszok vissza, újra megjelennek. Anya ajánlotta a naplót, hogy lekössem magam, és ne a szörnyekre gondoljak. Sikátor, fekete árnyak suhannak, vörös szemek néznek és vér piros tűz lobban. És mindig ez. Apa azt hiszi hogy megbolondultam, de a nagyi szerint, ez egy látomás. A nagyi eléggé titokzatos, de mindig igaza van. De most, nem akarom hogy igaza legyen! De érzem, hogy... hogy... félek! Nagyon félek! Van egy zeném, ami mindig megnyugtat; One Direction - Little things. Veszek egy mély levegőt, majd újra és újra meghallgatom. És egyszer csak 6 óra lesz, és elvégzem az általános iskola előtti teendőket. Ma különösen furcsán éreztem magam. Anyával ( Zoe), apával ( Lewis) és a nagyival ( Kate) élek. Anyukám és apukám is ügyvéd, a nagymamám, pedig... hú... Van vagy 70 éves, de vagy 1000 munkát végez. Valamikor takarít, valamikor családoknak főz, valamikor szőnyeget varr (??), mindig lefoglalja magát. Ja, és a nagyinak, a szobájába, tilos belépnem! És anyának, és apának is! Annyira kíváncsi vagyok rá, mit rejthet a szoba, de nem tudok bemenni, hiába próbálkoztam. Meg aztán, a nagyi valahogy mindig megérzi, ha a szobája közelében tartózkodok. Furcsa... Ettem egy eper lekváros gofrit, felkaptam az iskola táskát, elköszöntem a szüleimtől ( Kate a szobájában volt) és indultam a suliba. Ősz van, év eleje. Tizenkettedikes vagyok, tehát idén végzem ki a gimit. Ez az első napom, és izgatottan várom, hogy mi lesz. A házunk előtt, általános óta, legjobb barátnőm, Lisa várt. - Szia! - köszöntem. - Helló! - köszönt vissza boldogan. Lisának mindig jó kedve van, fogalmam nincs, hogy hogyan csinálja. Pár percig némán mentünk egymás mellett, majd hirtelen egyszerre kezdtünk el beszélni nyári élményeinkről. 5 perc múlva megérkeztünk az iskolához. Felkászálódtunk a lépcsőkön ( 3 hónap pihi után, újra edzenem kell!) és beléptünk az aulába. Hát... rossz érzés fogadott. A hasam görcsölt, és hányingerem volt. Lisa észrevette a szenvedésem, és rögtön megértett. Bekísért a mosdóba, a szép új mosdóba, amit végre valahára az igazgató hajlandó volt kicserélni modernebbre, és én most összehánytam. Szép... Majd a fejemben megjelent egy kép... egy fiú képe... engem néz... és.. vámpír foga vannak! Gyorsan kinyitottam a szemem, megmostam a szám és a kezem.- Minden rendben? - kérdezte aggódva Lisa. - Persze! - hazudtam. Felgyalogoltunk a lépcsőn a termünkbe.  És a helyemen ült a fiú aki a gondolataimban volt. Rám nézett... de nem volt vámpír foga... Kiborultam. Odabotorkáltam hozzá - ez az én helyem - motyogtam. A fiú belenézett a szemembe. Furcsa, olyan... olyan vöröses színű volt a szeme, majd hirtelen barnára váltott. Megdörzsöltem a szemem, hogy ne képzelődjek. - A nevem Brad. - válaszolta, de nem mozdult el a helyemről. -Az enyém meg az, hogy tűnj el a helyemről! -ordítottam. Uppsz. Kicsit talán túl lőttem a célon. Végre egy helyes fiú ( mert iszonyú helyes volt) beszél velem, én meg leordítom a fejét. - Bocsi! - pirultam el. - Csak ha ideges leszek, akkor mindig... kitörök, mint a vulkán! - magyaráztam. Brad meg csak mosolygott. - Tudom-mondta hirtelenül. Ezt most nem értettem. - Honnan tudod, hogyha kiborulok, akkor elkezdek ordítani? - kérdeztem. Brad nem válaszolt, csak felkelt a helyemről, és átült a hátsó sorba. Hát, jó. A nap vészesen hamar eltelt, mintha csak fel lenne pörgetve az idő. Lisával elindultunk az ebédlőben. Elvettük a nem tudom mit ( valami trutyit) és leültünk egy asztalhoz. Csak piszkálgattuk azt a valamit. Ekkor Brad ült le mellém. Nem ijedtem meg, megéreztem. - Heló! - köszönt. - szia - köszöntem vissza. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy vigyázz magadra! - mondta titokzatosan, majd fel is állt az asztaltól. - Várj! Ezt meg hogy érted? - kiáltottam utána. Mindenki rám nézett. Ott álltam, elpirulva, Brad meg simán kisétált. Köszi Brad! Kínosan leültem, és ekkor mindenki elkezdett beszélgetni, mintha mi sem történt volna.  Lisa értetlenül nézett rám. - Fogalmam sincs mit akart - mondtam végül. Felálltunk az asztaltól. - Figyu! Menjünk egyenesen hozzánk, tartunk egy kis csajos bulit, oké? - kérdezte Lisa. Én mosolyogva bólintottam.

Lisáéknak hatalmas házuk van. Minden van benne, medence, jakuzzi, kondi terem, játék terem... szóval szeretek ide járni! :) Bekapcsoltuk a TV-t. Éppen valami horror film ment. Lisa szereti a horror filmeket, én inkább a vígjátékokért rajongok, de mindegy. Legyen amit Lisa akar. A film jó sokáig tartott. 7 óra lett. Éppen valami izgi résznél volt a film... vagy 30 kukoricát tömtem a számba. Ekkor hirtelen megcsörrent a telefonom, és annyira megijedtem tőle, hogy eldobtam a kezemben lévő kukoricával teli tálat. Minden tiszta popcorn lett. - Szia anya! - köszöntem. Jaj! Elfelejtettem szólni anyuéknak hogy átmegyek Lisához. - Lisánál vagyok! - nyugtattam meg. - Oké rendben, apád érted megy - hallottam hogy anya sóhajt egy nagyot. - Mi csoda? Mért pont én? a te gyereked! - hallottam apa hangját. :) - Már megbocsáss, de a te gyermeked is Lewis! - rikácsolta a nagymama is. - Oké, akkor majd én megyek... - kezdte anyu, de félbe szakítottam. - Nem kell! Nem vagyok már kis gyerek! Haza találok! - mondtam. - Biztos? Sötét van már, veszélyes ilyenkor kint az utcán mászkálni... - szerintem anya rágta a körmét. - Nyugi! Alig 5 percre vagyok csak tőletek! - próbáltam nyugtatni anyut. Bejött. - Rendben, de siess! És ne állj szóba idegenekkel! ÉS csakis olyan utcákon menj, ahol sok az ember és... - Oké! Értem! - szakítottam félbe, majd letettem. - Na mennem kell! - köszöntem el Lisától. Kiléptem az ajtón. Megcsapott, az a bizonyos ősz szag. Hűvös, csapadékos idő. Jaj, de jó. Elindultam a szűk utcán, amikor a hátam mögött loholást hallottam. Megfordultam. Semmi. Biztos csak a szél volt. Nyugtattam magamat. Tovább mentem, és megint valami furcsa loholást hallottam. Ezúttal futásnak eredtem, de a misztikus loholás csak jött utánam. Ekkor hirtelen, nem tudom mért, befutottam egy egy kis utcába. A mi házunk a másik irányba volt, de már nem mertem vissza fordulni.  A loholás elmaradt, kicsit kipihentem magam. Körbenéztem. Hideg szellőt éreztem az arcomon, mintha csak megsimogatta volna valami. Vagy valaki. - Amy... Amy... - hallottam. Jaj ne! Szellemek! - Amy, Amy! - egyre hangosabban kiabálta a nevemet. - Ki az? - kiáltottam. - Én vagyok az... B... - akarta mondani a valami, de ekkor, egy hatalmas farkas ugrott elő egy kuka mellől. - ÁÁÁÁÁÁ! - kiáltottam, majd futásnak eredtem. Futottam, és csak futottam. De, megbotlottam. Hangosan csattantam bele egy sáros pocsolyába, amiben még egy boros üveg is volt. Véres karral, sárosan, vártam a halált...